Hogy mi vezethet ide?
Nos, számtalan oka lehet.
A gyerekek elhagyásának fő oka a szegénység, az anyagi problémák, továbbá, hogy éretlen vagy egyedülálló az anya, a fogamzásszabályozással és a terhességmegszakítással kapcsolatos ismeretek, a hozzáférés hiánya, elérhetetlensége, a megszületett gyerek fogyatékossága, a szülés utáni depresszió, mentális betegség, a megfelelő családsegítő szolgáltatások, a segítségnyújtás hiánya, a fogyatékos gyerekeket nevelő családok támogatásának (napközbeni ellátás, speciális ellátások) elégtelensége.
Bulgáriában, egy kutatás szerint a szülők többsége nem akar lemondani a gyerekéről, de amikor a nehézségekkel szembesülnek, mint amilyen a szegénység, betegség vagy a társadalmi kirekesztés, gyakran mégis így döntenek abban a hiszemben, hogy ez a gyerek számára a legjobb megoldás. A vizsgálatban 75 olyan szülőt interjúvoltak meg, akik a közelmúltban adták nyitottan örökbe 0-3 éves gyereküket csecsemőotthonból, az okok között a hajléktalanságot, az étel, a fűtés hiányát, a pelenkák, gyerekholmik elérhetetlenségét említették. A mintában szereplők 41%-a 4 vagy több gyereket nevelt családjában, de többről nem tudtak gondoskodni. A kutatás szerint a mintába került anyák 72%-a roma közösség tagja volt, akiket elmondásuk szerint a szülészeten megkérdeztek, hogy meg akarják-e tartani a gyereküket, és ott rögtön rutinosan ki is töltötték a papírokat, mintha ez lenne a természetes eljárás.
Romániai kutatások is azt mutatják, hogy a szülők nem egyszer a kórházi személyzet nyomására “mondanak le” gyerekükről. Gyakran az anyának nincs személyi igazolványa vagy útlevele, ami a születési anyakönyvi kivonat kiadásának késedelméhez vagy elmaradásához vezethet, és ez a visszaélések egyik forrása. A szolgáltatások hiánya, a házasságon kívüli szülés stigmája is többször vezet elhagyáshoz.
Más országokban az anyákat olyan esetekben ösztönzik a gyerekről való lemondásra, ha HIV pozitívak, drogfüggők, házasságon kívül élnek vagy nagyon fiatalok. Ez azt is jelzi, hogy sokszor a szülők nem azért mondanak le, mert nem akarnák a gyereküket felnevelni, hanem, mert ehhez nincs segítség, nem megfelelő az ellátás, a szolgáltatás a szülők, családok, gyerekek számára.
Gyakori, hogy a szakemberek úgy érzik, jobb dolga lenne a gyereknek egy másik, örökbefogadásra váró családban, és nem veszik figyelembe, hogy a gyereknek joga van a saját családjában felnőni. Sokféle probléma keletkezik abból, ha ezt az egyszerűbbnek tetsző megoldást választják..
"Gyermekelhagyás" Magyarországon
A magyar jogszabályokban sem szerepel a gyerekek elhagyása, ez is a veszélyeztetettség kategóriájába tartozik, és nincs nevesítve a statisztikákban sem. Nem tudtunk adatokat gyűjteni itthon sem arról, hogy hány gyereket hagynak a kórházi szülészeteken, és ezek az újszülöttek egészségesek voltak-e, ismertek voltak-e a szülők, mint ahogy arról sem, pontosan hány gyereket helyeztek inkubátorokba az elmúlt 15 évben. Senki nem követi nyomon az ilyen helyzetből örökbeadott gyerekeket, nem tudjuk, hogy fejlődnek, mi lett a sorsuk.
Magyarországon elvileg a védőnő jelzése alapján a gyermekjóléti szolgálat feladata minden módon segíteni a várandós nőt, hogy haza tudja vinni az újszülöttet a kórházból, és képes legyen maga nevelni. Sajnálatos módon egyre gyakoribb, hogy ehelyett azok, akiknek segíteniük kellene, inkább feltételeket támasztanak, és amennyiben a család ennek nem tud megfelelni, akkor a gyerek csecsemőotthonba vagy nevelőszülőkhöz kerül. Az inkubátor program nagy népszerűségnek örvend Magyarországon, mert azt a hamis képzetet kelti, hogy ez megelőzi az újszülött gyilkosságot, pedig ezt semmilyen adat nem támasztja alá. Ugyanakkor más, akár biztonságos helyen hagyni az újszülöttet (pl. kórházi folyosó, mentőállomás stb.) bűncselekmény, és ilyen esetekben a gyerek nem válik rövid időn belül örökbefogadhatóvá. Az inkubátorba helyezett gyerek esetén az anya jognyilatkozatának tekinti a jogszabály az elhagyást, pedig tudott, hogy gyakran nem az anya hagyja a gyereket ott, nem is mindig önként mond le róla, de erre a tényre nem sok figyelem vetül.
A nehezedő gazdasági helyzetben a szegényekkel, kiszolgáltatottakkal, bajbajutottakkal kapcsolatos intolerancia nagyon felerősödött, ezért kiemelten fontos feladatunk mindent megtenni annak érdekében, hogy a gyerekek elhagyását megelőzzük, és segítsük azokat a krízisben lévő családokat, anyákat, akiknek a következményeket ismerve megalapozott döntést kell hozniuk arról, hogy vállalják vagy sem gyerekük nevelését.
Nevét nem vállaló koraszülött mentős nővér elmondása szerint, amennyiben a gyermeket inkubátorban helyezik el, nem kötelesek a hatóságoknak jelenteni, és ezt nem is teszik meg. A gyermeket szakszerűen ellátják, majd örökbefogadó szülőkhöz kerülhet. Az újszülött 6 hetes koráig jelentkezhetnek érte a vérszerinti szülők. Ha ez az idő eltelik, a gyermeket a gyámhatóság körébe helyezik, és ezután sem a gyermek, sem az édesanyja, soha nem fognak tudni egymásról.
Ezek a száraz tények, statisztikai adatok és procedurák igazából nem tükrözik kellően ezt a helyzetet....
Arról nem esett korábban szó, hogy mi lesz ezután ezekkel a nőkkel.
Mert olyan egyszerűnek hangzik az, hogy "Terhes volt, megszülte, inkubátorba tette a gyermeket és ennyi." Sajnos, ez nem igy van.
Tapasztalatból tudom, hiszen 5 hónapos a fiam, hogy egy terhességet nem egyszerű eltitkolni. Ezek a nők mégis eltitkolják.
Megkérdeztem erről egy védőnő véleményét is, elmondása szerint ezek a kismamák nem járnak terhes gondozásra sem.
Teherbe esnek, egyedül átvészelik a terhesség adta megpróbáltatásokat. Hivatalból sem kötelezhetnek, sem arra, hogy terhesgondozásra járjon, sem arra, hogy kórházi körülmények között adjon életet gyermekének. Itt merül fel az a kérdés, hogy ha nem kórházban születik a gyermek, -hiszen annak nyoma lenne,- akkor Hol? Otthon. És sajnos ezek a nők semmilyen ellátásban nem részesülnek.
Persze önhibájukból, hiszen ők választották ezt az alternativát.
Itt jön a képbe az a lehetőség, hogy valamivel egyszerűbb lenne, ha az anyukák rendes körülmények között is eldönthetnék szülés után, hogy szeretnék-e a gyermeket vagy sem, és eszerint járna el a hatóság is. Mindenféle hosszú ceremónia és számonkérés nélkül. Talán nem lenne annyi kegyetlenül megölt újszülött sem, és valószinűleg ezzel megelőzhetőek lennének a későbbi gyermekbántalmazások egy része is, ami a nemkivánt terhességekből született gyermekeket érheti. Valamint nem árt figyelembe venni azt sem, hogy milyen lelki sérülést okozhat a kismamáknak az otthonszülés, és a gyermeküktől való elszakadás.
Legnagyobb sajnálatomra kevesen nyilatkoznak ezzel kapcsolatban, tabu téma a mai napig, talán mindörökké az is marad.
Azonban sikerült egy neves kórház koraszülöttmentéssel foglalkozó ápolónénijét "Szóra birnom", aki szivesen elmesélte tapasztalatait.
Ime: "...amikor az édesanya úgy dönt, hogy beteszi a kisbabáját inkubátorba, biztosan nagy lelki trauma éri, mert aki nem érez az nem törődik a babájával. De aki beteszi, egyfajta biztonságot ad a gyermekének és így búcsúzik el tőle....Csengetnek, felszól a portás, hogy baba van az inkubátorba és mi, az osztályon lévő nővérek lemegyünk érte. Felvisszük a pic-re és megfürdetjük. Nevet adunk neki, az orvos megvizsgálja és meleg inkubátorba tesszük...ilyenkor az anya nem veszélyeztette babája épségét ezért nem indul eljárás ellene, teljes titoktartás kötelez bennünket. Ha mégis kiderül és megtalál a sajtó, csak kórházi engedéllyel beszélhetünk a piciről..csak szeretettel és csak az alapokat..Később a gyámügy átveszi a dolgot és ha örökbe adható akkor jönnek hozzá a szülők. Megtanítjuk őket, miként bánjanak a picivel és ha biztonságot érzünk, elengedjük a babát. Általában más városból jönnek érte és a neve sem marad meg. Az csodás érzés amikor jönnek a babához de még nem látták. Az orvos beszél velük az orvosi szobában és beszól telefonon hogy hozhatjuk a babát. Amikor belépek az leírhatatlan.... még most is borsózok tőle. Mindenkinek könny szökik a szemébe..csodás érzés...Ha az anya csak úgy otthagyja a babáját nem jön hozzá többé akkor a bóbitába kerül a pici. Egy olyan esetet tudok, amikor mástól lett a baba de otthon a férjétől volt két pici egy 2 és egy 3 éves..a férje azt mondta hogy válasszon vagy a pici vagy ők, és az anyuka hazament a családjához. De a baba jó helyre került a mai napig ismerem. Arról hogy az anyukákkal mi lesz, azt nemtudom de ha rosszul lesz, beviszik a kórházba megállapítják hogy szült akkor keresik a babáját és ha nem találják akkor megbüntetik. 5 kisbaba került az osztályunkra kettőt tettek inkubátorba a többit úgy találták. Fertőszéplakon a templomba, egyet női wc-be a kórházban, egyet csak úgy ott hagytak.Ők a mi hőseink és a többi pici koraszülött viking aki megküzdött az életéért.."
Mondhatjuk azt, hogy ezek az anyukák nem érdemlik meg hogy "Anyának" szólitsák őket, de akkor látatlanban itélkeznénk. Talán mindenki szétnézhetne a környezetében, mennyi egyedülállóan maradt vagy kétségbeesett kismama van. Ha mindenki csak a szomszédjára odafigyelne, ilyen nem történhetne meg, vagy csak kis százalékban.
Ezek igazán szivszoritó történetek, melyekből azthiszem mi is tanulhatunk. Ha mást nem, szeretni és remélni.....
