Nos, azt hiszem, hogy tele van az internet szebbnél-szebb kismama ijesztgetős szüléstörténetekkel. Ám emlékeim szerint, legtöbb vagy horrorisztikus, vagy rózsaszín felhőkön lépkedős, cukorhabos sztori. Az én történetem ezzel szemben teljesen két lábbal a földön járós, őszinte.

2011 november első hetében sikerült teherbe esnem, mindenki nagy örömére. Jártunk vizsgálatról vizsgálatra Győrbe. Volt, hogy már nagy pocakkal, nyári forróságban, busszal kellett bemennem NST-re, mert kocsiba már nem tudtam ülni és nem volt aki bevigyen... Mondanom sem kell, milyen jó is volt. Persze mindig mindent rendben találtak. Aztán már elviselhetetlen volt a forróság az utolsó hónapban, a pocakom nőtt, a babó rugdosott éjjel-nappal. Egy pénteken megint hivatalos voltam NST-re, de megint semmi, a babó jól van odabent, mehetek haza. Már elegem volt, ebből a nagyon boldog és fantasztikus és kimondhatatlan terhességből. Nem kívántam a hátam közepére sem.

Olvasgattam mindenféle praktikákat a szülés megindítására, hátha kibújna már (egy hetem volta a kiirt időpontig), vagy nehogy túlhordjam, mert belepusztulok. Hétfőn végső kétségbeesésemben egy kismama tanácsára fahéjas cukrot eszegettem délelőtt, hátha attól beindulnak a fájásaim. De persze semmi. Így hétfőn este azzal a tudattal feküdtem le, hogy sosem szülök meg... De akkor éjszaka fél 1-kor valami történt...

Felkeltem a szokásos pisilésem miatt, de a pocakom fájdogált. Kimentem WC-re, visszamentem lefeküdni, csak nem múlt. Aztán vártam... vártam... a fájdalmak csak jöttek, mentek... Fél órán belül 5 percesre rendeződtek, de visszaaludni sehogy sem tudtam, mert már annyira fájt. Szóval az 5 perces fájásaimat észrevette a párom is. Ültünk, vártunk... tényleg fáj, tényleg 5 perces. Akkor induljunk el a kórházba. Beültünk fél 3-kor a kocsiba és bementünk a szülészetre, ahol egy nem túl kedves nővérke felvette az adataimat. Hívott egy orvost, aki megvizsgált, egy ujjnyira tágultam, magzatvíz rendben, mehetek a nőgyógyászatra éjszakára, a mai nap folyamán ebből baba lesz (jó hogy nem kiskutya). Lesétáltunk, kaptam egy ágyat a nőgyógyászaton, aludjak... Köszi :)

Mondanom sem kell, hogy alig vártam, hogy reggel legyen, jöjjön orvos és történjen valami. Reggel 7 körül aztán jött egy orvos, megvizsgált, 3 ujjnyira tágultam akkorra, fogjam a cuccom, megyünk a szülőszobára. Ekkor aztán megdöbbentem, de örültem is egy kicsit azt hiszem, már ennél nagyobb volt az ijedtség. Kaptam egy ágyat a szülőszobán, bár ekkor már 2 perces, erős fájásaim voltak. Lehetett kb. fél 8. NST-re kötöttek, infúzióra, és vártak. A fájásaim fél 9-re tolófájássá erősödtek, de a méhszáj nem akart eltűnni és a baba sem nagyon akaródzott kifelé. Székre ültettek, hátha a gravitáció lejjebb csalogatja. Kis idő múlva visszamászattak a szülőágyra, na, próbáljuk kinyomni. Nem ment. Vissza a székre, újabb fél óra, talán majd most. Akkor aztán 9 körül jött az orvos. Most már nem sok van hátra, mondták és nyomjak, nyomjak... Gátvédelemmel akartak megszületni, de nem sikerült, gátmetszésre került a sor. Végre nagy nehezen 9:29-re kibújt a fiam, Pistike. 51 centivel, és 3680 grammal és az átlagosnál kicsit nagyobb fejkörfogattal. Meglepődtek, hiszen kisebb babára számítottak. Csodás volt, hogy ideadták és nem sírt csak nézett és pislogott. Elvitték mosdani, stb. De akkor jött a neheze. A hüvelyem 2 oldalt végig berepedt. Valami érfal is repedt, mert nagyon véreztem. Nem találták a vérzés pontos helyét... Egyébként is vérszegény voltam nagyon és az idő csak telt... Aztán nagy nehezen nagy szerencsével és rengeteg oxitocinnal elállították a vérzést. Kb 1-1,5 óra volt, mire összestoppoltak. Ez a ceremónia sokkal jobban fájt, mint a szülés,mert a végére az érzéstelenítő hatása elmúlt és minden tűszúrást éreztem. Bár nagyon aranyos volt a doktornő, ügyes keze volt, finoman, óvatosan próbálta csinálni és a végeredmény meglepően szép lett. Ezután bekerültem a szobámba a babával. Gyorsítva az eseményeken, aznap 2 egység vérplazmát kaptam, majd másnap még kettőt, mert a vérképem nem akart javulni és a babám kakis magzatvizet nyelt, úgyhogy antibiotikumot kapott. Egy hétig voltunk bent. DE!!! Ennek ellenére azt mondom, hogy nagyon profin kezeltek minden helyzetet. 1-2 ember kivételével nagyon rendesek, kedvesek és segítőkészek voltak. Pedig se fogadott orvosom nem volt, se semmi és még egy fillért sem adtam senkinek. Nagyon köszönöm mindenkinek ezt az élményt. Bizony felejthetetlen. Így 3 hónap távlatából, még mindig emlékszem minden percre, de boldoggá tesz a fiam, ami kárpótol mindenért. Szerintem 2-3 év múlva belevágunk még egyszer... :)
A történet a sajátom. Remélem minél több kismama tapasztalatát megtudom osztani Veletek :)